KözOKA XXVI. Alapfokú művészeti iskolák támogatása

print email the page 

 

Tisztelt Pályázóink!

 

A közOKA XXVI. számú felhívásunkra a keretösszeg tízszeresének megfelelő pályázati igény érkezett.

Erre, valamint az igények megalapozottságára való tekintettel a Közoktatási Alkuratórium igen nehéz helyzetben volt, a bírálatot nagy alapossággal és körültekintéssel végezte el.

Forráshiány miatt igen szigorú bírálati küszöböt volt kénytelen felállítani, és sajnálatos módon a beérkezett 538 pályázat közül csak 335 pályázatot tudott erősen csökkentett összeggel támogatni.

Kiemelt prioritással kezelte a pályázati kiírásban leírt szempontoknak megfelelő, illetve a magas szakértői besorolást elért pályázatokat.

Ezúton tesszük közzé a támogatottak listáját. Az alkuratórium lépéseket tesz, hogy a jövőben további forrást találjon a most támogatásra nem került valós igények kielégítésére.

Megértésüket köszönjük!

 

s.sz Pályázó intézmény neve Település Pályázati programért felelős TÁMOGATÁS (DÖNTÉS) ezer Ft
1. "Igazgyöngy" Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Berettyóújfalu L.Ritók Nóra 2 500
2. "Leg a láb" Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Mezőberény Szabó Csaba 1 500
3. "Magyar-kút" ÁMK Nemzetiségi Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Etyek Bodó Gabriella, Lakatos Lilla 300
4. "Partium" Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szentgotthárd Korbacsicsné Porpáczi Erika 800
5. "Szárny-nyitogató" Alapfokú Művészeti Iskola Tököl Guthné Schneider Mária 500
6. A Pápai Reforfátus Kollégium "Tánc-Lánc" Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Pápa  Popovicsné Gyenge Judit 500
7. Aba Sámuel Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Kazár  Kapás Imre 500
8. Aba Sámuel Általános Iskola Gróf Zichy János Általános és Művészeti Tagiskolája Sopony Szecsődi Józsefné 500
9. Ács Mihály Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Acsád Kérges Albert 500
10. Ádám Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Zeneiskola és Szakiskola Szolnok Szabó Katalin 300
11. Ádám Jenő Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Celldömölk Bejczi Károly 300
12. Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Zalaegerszeg Czigány László 500
13. Ady Endre Általános Művelődési Központ- Alapfokú Művészeti Iskola Nádudvar Baranyai Etelka 500
14. Aelia Sabina Zene,- Képző- és Táncművészeti Iskola AMI Budapest Kenessey László 500
15. Ágasegyháza-Orgovány Közoktatási Intézményfenntartó Társulás Általános Művelődési Központ Orgovány Gyarmatiné Márton Olga 300
16. Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kapuvár Csitei Gábor 300
17. Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Martonvásár Önkormányzata Martonvásár Nemes József 500
18. Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Nagykőrös Barna Elekné 500
19. Alapítvány Tatatbánya Tánckultúrájáért Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Tatabánya Rigó Józsefné Szegvári Ildikó 300
20. Alba Regina Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Székesfehérvár Kneifelné Vass Éva 300
21. Albertirsai Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Albertirsa Lebanov József 300
22. Általános és Vermesy Péter Művészeti Iskola Maglód Hosszú Tibor 300
23. Általános és Zeneiskola Beremend Klingl Erzsébet 500
24. Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Fertőrákos Horváthné Bóka Zsuzsanna 200
25. Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási és Pedagógiai-Szakmai Szolgáltató Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Vándor Sándor Zeneiskola Tiszaújváros Kulcsár Albert 500
26. Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Bóly Kovács Árpád 500
27. Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakképző Iskola Jászfényszaru Szakali János 400
28. Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Écs-Ravazd Közoktatási Társulása Écs Szemenyeiné Tölcsér Ilona 300
29. Általános Iskola,Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Lébény Sárvári István 200
30. ÁMK Egressy Béni Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája Mezőcsát Vanyó István 1 000
31. ÁMK József Attila Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézményegység Dévaványa Baloghné Berényi Erzsébet 500
32. ÁMK, II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Rákóczifalva Tímárné Fischer Magdolna 300
33. Angyalffy Mátyás Ált. Isk. és alapfokú Művészetoktatási Intézmény Naszály Hozák attila 200
34. Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ Művészeti Iskola Pécs Dr. Szelierné Czina Györgyi 500
35. Áprily Lajos Ált. Isk. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Visegrád Schmidt Anna 200
36. Art Ért Alapfokú Művésztoktatási Intézmény Sárospatak Csetneki Zsuzsanna 2 500
37. Bács-Kiskun Megyei Őnkormányzat Kiskunhalasi Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Kiskunhalas Szőke Antal 500
38. Balatonfelvidéki Szín-Vonal Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Badacsonytomaj Baranyai Zoltánné 1 500
39. Balatonlelle-Karád Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Óvoda Balatonlelle Csámer Zoltán 300
40. Bán Zsigmond Református Általános Iskola, AMI és Óvoda Tiszafüred Ozsváth János 200
41. Baranya Kulturális Egyesület Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kátoly Rónai Balázs 500
42. Bárdos Lajos Általános Művelődési Központ és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Fehérgyarmat Kalydi Tamásné 500
43. Baross Gábor Körzeti Általános, Kéttannyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola Parasznya Madarász Jánosné 1 000
44. Bartók Béla Nevelési Központ Alapfokú Művészeti Iskolája Vésztő Kökéndy Józsefné 300
45. Bartók Béla Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Hajdúböszörmény Tanyi Zoltán Gábor  1 500
46. Bartók Béla Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szombathely Orosz Sándor 500
47. Békefi Antal Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Bakonyszentkirály Farkasné Ábrahám Csilla 300
48. Békefi Ernő Általános Iskola Művelődési Központ Rajka Farkas János 200
49. Békési Kistérségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Békés Farkas Lászlóné és Nagy Károlyné 500
50. Berze Nagy János Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pécs Kecskés Miklós 500
51. Bethlen Gábor Általános és Szakképző Iskola, Óvoda. Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Nyíregyháza Gáll Ottó 500
52. Bihari János Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Budapest Neuwirth Annamária 300
53. Bihari János Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Abony Bakosné Kocsi Judit 300
54. BNI Vikár Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Barcs Plecskóné Czigány Edit 1 000
55. Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Derecske Pálóczi Gábor 500
56. Bokréta Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Sátoraljaújhely Fehér Eszter 500
57. Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Debrecen Dr.Tárkányi Ferencné  300
58. Bonyhádi Oktatási Nevelési Központ Bonyhád Steiner Krisztián, Elmauer József 500
59. Bornemisza Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Budapest Horváth András 800
60. Bőcsi Általános és Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Bőcs Nádasi Ildikó 800
61. Bródy Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (Zeneiskola) Ajka Mihályfi László 500
62. Budai Rajziskola-Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakközépiskola Budapest Lázár Zsuzsa 300
63. Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szieberth Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Pécs Wawra János és Bogárdi-Mészöly Kálmánné 200
64. Budaker Gusztáv Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kőszeg Csukáné Szász Judit 500
65. Budapest Főváros VI. Kerület Terézváros Önkormányzata Tóth Aladár Zeneiskola Budapest Magyar Margit 800
66. Ciffra György Művészeti Iskola Őrkény Kobály Éva 2 000
67. Ciszterci Szent Margit Óvoda, Ált. Isk., Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium Pécs Késmárki Tiborné 300
68. CLASSIC Oktatási és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság fenntartásában működő CLASSIC Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Forráskút Kocsis Mária 300
69. Cogito Általános Művelődési Központ Hibo Tamás Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Salgótarján Paróczai Csilla 2 500
70. Család Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Rezi Keszey Tivadar 500
71. Csermák Antal Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Veszprém Ötvös Károly 500
72. Csomasz Tóth Kálmán Református Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Dédestapolcsány Szűcsné Farkas Zsuzsanna 1 500
73. Csornai Általános és Művészeti Iskola, Óvoda - Kerényi György Művészeti Iskolája Csorna  Némethné Fülöp Terézia 300
74. Danubia Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Baja Petővári László 500
75. Dél-Zselic Oktatási Központ Óvodái, Általános Iskolái és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye, Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskola- Weiner Leó Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szigetvár Kovácsevicsné Tóth Marianna, Deichler András 500
76. DEMECSERI Gimnázium, Szakközép- és Általános Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Nevelési OKTATÁSI CENTRUM DEMECSER Fazekas István 2 000
77. Dezső Lajos Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Dömsöd Köntös Ágnes 1 000
78. Diamond Dance Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Miskolc Kulcsár László 1 500
79. Dohnányi Ernő Zeneiskola Budapest Sánta Ferenc 500
80. Dr. Földi János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Hajdúhadház Vass László 2 000
81. Dunaharaszti Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Dunaharaszti Hertlein Ferenc 500
82. Duna-menti Közoktatási Társulás Óvodája, Általános és Művészeti Iskolája Dunapataj Szabó László 500
83. DuoArt Művészeti Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kisvárda Komár Lívia 2 500
84. Eck Imre Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pécs Bálint Éva 300
85. Egressy Béni Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kiskunmajsa Bozóki János 2 500
86. Egressy Béni Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Zeneművészeti Szakközépiskola és Ének- Zenei Gimnázium Budapest Péntekné Ittzés Vilma 300
87. Egressy Béni Zeneiskola Alapfokú művészetoktatási Intézmény Komárom Méry Anasztázia 200
88. Egry József Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Keszthely Földesi Judit 300
89. Együd Árpád ÁMK és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kaposvár Horváth Gáborné 500
90. Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Hajdúböszörmény Kiss Antal 1 500
91. Eötvös Loránd Napközi Otthonos Óvoda Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási        Intézmény Lakitelek Olajos István 300
92. Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Cegléd Polgár- Szabó Zoltánné 500
93. Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Tatabánya Dezső Mariann 500
94. Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Dunavarsány Zezula Tibor 200
95. Erkel Ferenc Zeneiskola Zalaszentgrót Zalaszentgrót Lovász Gábor 500
96. Esztár-Kismarja Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Esztár Pető Ferenc 2 000
97. Etalon Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Győr Antal Áron 500
98. Fabula alapfokú Művészetoktatási Intézmény Miskolc Erdélyi János 500
99. Faluház, Könyvtár és Alapfokú Művészeti Iskola Csökmő Vida Edit 2 500
100. FANA 2003. Táncművészeti Alapítvány Szeged Nagy Tibor és Nagyné Farkas Erika 500
101. Farkas Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Dunakeszi Dr.Ruszinkóné Czermann Cecilia 500
102. Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola Nagykanizsa Baráth Zoltán 300
103. Farkas Ferenc Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Eger Palatinné Barczi Edina 500
104. Farsang Árpád Zenei Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Budapest Miskolci Józsefné 500
105. Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Parád Szalai Gáborné 500
106. Fazekas-Istvánffy Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Miskolc Kascsák Ferenc 300
107. Fekete László Zeneiskola - Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Tiszafüred Szőkéné Csorba Erzsébet 2 000
108. Felső-Bácskai AMI Jánoshalma Nagy István 1 500
109. Ferencsik János Zeneiskola Balatonfüred Csincsi Ferenc 500
110. Festetics György Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Keszthely Bánhidai Tamás 300
111. Festetics Pál Általános és Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Böhönye Riba László 300
112. Főnix Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Debrecen Nagy Andor 300
113. Fráter György Ált. Isk. és alapfokú Művészetoktatási Intézmény Sajólád Varga Lászlóné 1 500
114. Frederic Chopin Zeneiskola Gödöllő Ella Attila 500
115. Galambos János Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Budapest Jakab Gedeon 500
116. Garabonciás A.M.I.Á.SZ. Miskolc M. Nagy Eszter 500
117. Garay János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szekszárd Matókné Misóczki Mária 500
118. Gárdonyi Géza Közös Fenntartású Általános Iskola és Óvoda, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Devecser Eszterhainé Fatalin Ilona 300
119. Gedói Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szeged Dr.Kissné Szamosközi Brigitta 500
120. Gorsium Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Székesfehérvár Fehér József 300
121. Gróf Széchenyi István Általános ésAlapfokú Művészeti Iskola Tápiószecső Czirják Attila 300
122. Grotta Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Csongrád  Almási Mariann 300
123. Gyula Város Önkormányzatának Alapfokú Oktatási, Művészetoktatási, Sportiskolai és Pedagógiai Szakszolgálati Intézménye Gyula Sióréti Gabriella 500
124. HAMMODO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szeged Hajduné Gabnai Klára 1 000
125. Hangfestő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Ásványráró Balogh Klára 1 000
126. Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskola, alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium Bodajk Gerséné Krausz Szilvia 300
127. Hankó László Zeneiskola Tiszavasvári Kató László 500
128. Harmónia Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Ófehértó Szentpéteri László 800
129. Harmónia Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Veszprém Lakner Gabriella 1 000
130. Harmónia Művészeti Iskola Alapfokú Művészetoktatási és Szakképző Intézmény Győr Takács Zsolt 500
131. Hatos Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Vép Molnár Istvánné 300
132. Hébé Tánc,Képző- és Színművészeti Alapfokú Művészetoktatási TÉZMÉNY Oroszlány Geisztné Gogolák Éva 800
133. Hermann Ottó Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alsózsolca Szabó László 500
134. Hernádnémeti Községi Önkormányzat által fenntartott: Általános, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű, Alapfokú Művészetoktatási Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Hernádnémeti Madzinné Nagy Anikó 500
135. Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kalocsa Horváth Katalin 1 000
136. HON Kulturális és Művészeti Alapítvány Megyaszó Hegedűsné Orosz Nóra 2 500
137. Hunyadi Mátyás Német Nemzetiségi Általános és Művészeti Alapiskola Solymár Behovics Antalné 300
138. Huszár Gál Gimnázium, Ált. Isk., és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Debrecen Máté József 500
139. II. Rákóczi Ferenc Általános és Művészeti Iskola, Óvoda, Könyvtár Buj Munkácsiné Kolozsi Katalin 800
140. II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Hajdúsámson László Vilmos 500
141. II. Rákóczi Ferenc ÁMK, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Nagymányok Müller Teréz 300
142. II. Rákóczi Fernc Ált. Isk és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Téglás Szilágyiné Bodnár Erzsébet 300
143. II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Gyöngyös Kurucsai József 300
144. Ilosvai Selymes Péter Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Abaújszántó Stajzné Kender Ilona 500
145. J.Haydn Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Fertőd Bertha János 500
146. Jálics Ernő Általános, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Vendéglátóipari Szakképző Iskola, Diákotthon, Szakmai Szolgáltató Intézmény, Nevelési Tanácsadó Kadarkút Pécsi Oszkár 500
147. Járdányi Pál Zeneiskola - AMI Tapolca  Péni Béla 300
148. Járdányi Pál Zeneiskola, AMI Budapest Vimmer Erika 500
149. Jókai Mór Általános Iskola és Alpfokú Művészeti Iskola Sárrétudvari Nádházi Zoltán 500
150. József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Budapest Dr. Gencsev Plámenné 1 000
151. József Attila Általános Művelődési Központ alapfokú Művészeti Iskolája Mezőhegyes Soós Attila 300
152. József Attila Általános Művelődési Központ-Montázs Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kunszentmárton Dezső Dóra 500
153. József Attila Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Ózd Tuza Ottó 400
154. József Attila Művelődási Központ és Alapfokú Művészeti Iskola Battonya Kovács Anna Brigitta 800
155. Józsefvárosi Zeneiskola Budapest Katona Gáborné 1 000
156. Jövőnkért Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szentes Keller Jánosné 500
157. Kálmán Lajos Óvoda, Általános Iskola és Művelődési Ház Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Kecskemét Mák Kornél  300
158. Kapronczai Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szigetvár Kapronczai Balázs 1 000
159. Karácsony Sándor Általános Művelődési Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége Földes Horváth Sándorné 500
160. Karakter Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Tiszaújváros Kolosai Katalin 1 000
161. Karcsai Általános Művelődési Központ Művészeti Iskolája Karcsa Dakos Istvánné 500
162. Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú -Művészetoktatási Intézmény és Diákotthon Szeged Ivanics Andrea 300
163. Kecskeméti Művészetoktatási Intézmények Kodály Zoltán Ének-Zenei iskolája Kecskemét Alföldyné Dobozi Eszter 500
164. Kecskeméti Művészetoktatási Intézmények M. Bodon Pál Zeneiskolája Kecskemét Alföldyné Dobozi Eszter 300
165. Képesség- és Tehetségfejlesztő Magán Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Várpalota Deák Istvánné 500
166. KIKI Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szihalom Gulyás László 1 500
167. Kisfaludy Mihály Ált. Isk. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Környe Dr. Nógrádiné Papp Erzsébet 300
168. Kisfaludy Sándor Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Sümeg Tobakné Bella Mária 300
169. Kiskun Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kiskunfélegyháza Jankovszki Zoltánné 1 500
170. Kiss Ferenc Általános Iskola, Alalpfokú Művészetoktatási Intézmény és Napközi Otthonos Óvoda Ásotthalom Dr.Hadfiné Böjthe Gabriella 800
171. Kiss Géza Általános Iskola Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Sellye Orlovics Gyuláné  300
172. Kiss Zenede Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Budapest Kiss István 300
173. Kisteleki Művészeti Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kistelek Szombathelyi Árpád 500
174. Kittenberger Kálmán Általános és Művészeti Iskola Nagymaros Nagy Katalin 500
175. Klotildligeti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Piliscsaba Dr. Ujházy András 500
176. Klúg Péter Óvoda,Általános Iskola, AMI,Szakiskola,Diákotthon ésEGYMI, a Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, AMI, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és EGYMI Tagintézménye Szeged Illyés Gyuláné 500
177. Kodály Zoltán Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Törökszentmiklós Balázs Zsolt 800
178. Kodály Zoltán alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szob Bogányi Gergely 300
179. Kodály Zoltán Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kazincbarcika Várkoly Imre 1 000
180. Kodály Zoltán Zeneiskola Gyál  Tóth István 300
181. Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium Debrecen Tóth József 500
182. Kodály Zoltén Ének-zenei Általános Iskola és Tallinn Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szolnok Dr. Petőné Balázs Erzsébet 300
183. Kodolányi János ÁMK Zeneiskolája, Alapfokú Művészeti Intézménye Pécsvárad Apaceller József 300
184. Kolinda Művészeti Iskola A.M.I. Pécs Gecser Andrea 2 500
185. Kolping Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Mohács Kovács Győző 500
186. Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szabolcsi Bence Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Nyergesújfalu Pásztói Tamás 500
187. Komló Város Önkormányzat Gargarin Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézmény (Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézményegység) Komló Seregné Deák Róza 500
188. Kontrasztok Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pécs Villányi Tamás 300
189. Korda Vince Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Túrkeve Németh István 2 000
190. Kósa György Városi Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Balatonalmádi Hódossy Zoltánné Huiber Gabriella 300
191. Kossuth Lajos Általános és Alapfokú Iskola, Napközi Otthonos Óvoda, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Füzesgyarmat Bánfi Attila 1 200
192. Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Tiszalök Kicsák Béla 300
193. Kovács Margit Általános Művelődési Központ, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Győr Szegediné Bozzay Katalin 1 000
194. Kozármislenyi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (fenntartó: DIABELLI Alapítvány) Kozármisleny Lencsés Lídia Julianna 1 500
195. Kölcsey Ferenc Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Sajószöged Vaszilkó Tiborné 1 000
196. Kölcsey Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Körmend Mészáros Árpád 300
197. Könyves Kálmán Ált. Isk. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Miskolc Mezeiné Varga Éva 800
198. Községi Önkormányzat Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Ceglédbercel Czinege Józsefné 200
199. Községi Önkormányzati Általános Iskola és Óvoda Zenetagozata Himesháza Micheliszné Heil Terézia 300
200. Kunráth Sándor Ált. Isk., Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Jászszentandrás Szabóné Tóth Erika 800
201. Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola és Hangversenyközpont Szentes Mihály Béla 500
202. Lajtha László Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Budapest Csóka Gabriella 500
203. Lajtha László Művészeti Szolgáltató Közhasznú Társaság Jánoshalma Ördögh Edit 1 000
204. Liget Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Fényeslitke Teremi László 2 000
205. Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Baja Hazslinszkyné Jaross Adrienn 500
206. Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kalocsa Fehérvári István 1 500
207. Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Orosháza Riczánné Muzsik Ibolya 1 500
208. Liszt Ferenc Zeneiskola AMI Kaposvár Kokas Ferenc 500
209. Lukin László Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Érd Stiblo Anna 500
210. MÁAMPISZ Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Mezőkövesd Gál János 1 500
211. Madách Musical Tánciskola alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakközépiskola    Budapest Detvay Zsuzsanna 300
212. Magán Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Zeneművészeti Szakképző Iskola Makó Makó Csikota József 500
213. Magyarok Öröksége Alapítvány Százhalombatta Szigetvári József 500
214. Magyarpolányi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Magyarpolány Csabai Tibor 500
215. Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Makó Almási Pál 500
216. Menner Bernát Zeneiskola, Tata Város Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Tata Tóth Gabriella 500
217. METRUM Alapfokú Művészetoktatási Iskola Kapuvár Szücs Róbert 300
218. Miklósi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szigetszentmiklós Lakatosné Sárkány Júlia 300
219. Mikrokozmosz Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kaposvár Kokas Ferenc 1 500
220. Mocsáry Antal Körzeti Általános Iskola és Művészeti Iskola Karancslapujtő Dr. Szondi Béla 2 500
221. Moholy Nagy László Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Gara Dani Jánosné 500
222. Molnár Antal Zeneiskola Budapest Kiss Tünde 500
223. Monori Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Monor Ruskó Róbert 300
224. Móra Ferenc Általános Iskola és Művészeti Iskola Hajdúdorog Csige József 300
225. Móra Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Dombrád Pellei Zoltán 2 000
226. Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola Mórahalom Vastag István 1 000
227. Munkácsy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Budapest Gebefügi Miklós 300
228. Múzsa Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Csongrád Török Mária 300
229. Múzsák Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Dabas Kovács Éva 300
230. N.A.P.-Fény Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Mándok Nyíriné Halasi Anita 500
231. Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti és Általános Iskola Budapest Arató László 500
232. Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kaposvár Godó László 300
233. Nagykovácsi Alapfokú Művészeti Iskola Nagykovácsi Gáspár Kornélia 300
234. Nagytarcsai Művészeti Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Nagytarcsa Nitkulinecz Zsanett 300
235. Német Nemzetiségi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Pilisborosjenő Barnás István 300
236. Németh László Ált. Isk., Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda Bocskaikert Moldovánné Duró Ágnes 500
237. NOKI ÁMK Alapfokú Művészetoktatási Intézmény-Tagintézmény Mende  Demeterné Ecseri Katalin 500
238. Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola Marcali Kiss Lajos 1 000
239. Nyírbátori Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Nyírbátor Gyermán László 500
240. Nyíri Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kállósemjén Spisák Krisztina 2 500
241. Óvoda, Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Bagamér-Kokad Bagamér Markovits Mátyás 2 000
242. Önkormányzati Zeneiskola Dány Katrin Zsolt 300
243. Őrségi Kistérségi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Általános Iskola Őrísszentpéter Erdélyiné Horváth Terézia 300
244. Összevont Közoktatási Intézmény Noszvaj, Alapfokú Művészetoktatási Tagintézménye Noszvaj Kővári Tibor 300
245. Palóczi Horváth Ádám Alapfokú Művészetoktatási Intézmény  Zalaegerszeg Győrffyné Könczöl Tímea 500
246. Pászti Miklós Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Biatorbágy Korbuly Klára 300
247. Pászti Miklós Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Mór Basalné Rézman Ágnes 300
248. Patrona Hungariae Általános Iskola, Gimnázium, Diákotthon és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Gyakorlóiskolája Budapest Csermely Irén 300
249. Pátzay János Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Gyöngyös Juhász András 500
250. Pécel Városi Zeneiskola AMI Pécel Kovács Ernőné 300
251. Péczeli Miklós Általános Művelődési Központ, Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Putnok Fónagy Istvánné 1 500
252. Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Hódmezővásárhely Vágó János 500
253. Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola Budapest Horváth Erika 300
254. Petőfi István Általános Iskola, Diákotthon és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kondoros  Laurinyeczné Trnyík Judit 800
255. Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Sopron  Sipos Ferenc 500
256. Petőfi Sándor Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Alapfokú Múvészetoktatási Intézmény Mezőfalva Jaksics Erzsébet 300
257. Podmaniczky Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Aszód Rónai Lajos 500
258. Pro Artis Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Paks Hartmann József 500
259. Pro Musica Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (Fagler Ede Alapítvány) Szeged Erdősné Fagler Erika 300
260. Püspökladányi Többcélú Nevelési, Oktatási, Pedagógiai Szakszolgálati Intézmény, Csenki Imre Alapfokú Művészetoktatási Tagintézmény Püspökladány Kovácsné Csuzda Judit 1 000
261. Rácz Aladár Zeneiskola Jászapáti Réz István 300
262. Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Balassagyarmat Veres István 1 000
263. Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Ságújfalu Fekete Barnabásné 800
264. Sajnovics János Egyesített Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Tordas Németh Ildikó 300
265. Sándor Frigyes Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Dunaújváros Balogh Zoltán András 300
266. Sári Gusztáv Általános és Alapfokú Művészti Iskola Kaba Váradi Istváné 500
267. Sárospataki Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Sárospatak Réthiné Muha Krisztina  2 000
268. Sárvíz Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alba Tömör Zsuzsanna 300
269. Savaria Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szombathely Zsámboki Marcell 1 000
270. Siklósi Közoktatási Intézmény Siklós Banáné Gyuró Julianna 1 000
271. Solti György Zenei Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Budapest Kocsisné Dióssy Krisztina 1 000
272. Szabó László Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Hajdúszoboszló Zsiros Renáta 500
273. Szabolcs Alapfokú Táncművészeti Iskola Mándok Bertli József 2 000
274. Szabolcs Vezér Oktatási Központ Balkány  Szabó Gusztáv 2 000
275. Szarvasi Általános Művelődési Központ Chován Kálmán Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szarvas Brachna Irén 1 000
276. Szatmár Alapfokú Művészeti Iskola Mátészalka Szűcs Sándorné 2 000
277. Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Tiszadob Kerekes Péter 500
278. Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Mosonszentmiklós Héczné Tóth Mária 200
279. Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola Kéthely Hurja Lajos 300
280. Széchenyi Körúti Általános Iskola, Sportiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 5000. Szolnok, Széchenyi Krt. 10 Szolnok Szügyi Dezső 800
281. Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolája, Alapfokú Művészetoktatási Intézménye,Napközi Otthonos Óvodája Szeged Sejtes Györgyi 500
282. Szendrői Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szendrő Kovácsné Kurucsó Ilona 2 500
283. Szent István Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kistarcsa Dr. Patkós József és Szarvas József 300
284. Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Budapest Záborszky Kálmán 400
285. Szentgothárdi Oktatási Intézmény Takács Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézményegység Szentgotthárd Pénzes Tibor 1 500
286. Szentlőrinci Kistérségi Oktatási Nevelési Központ Alapfokű Művészetoktatási Intézmény Intézményegység Szentlőrinc Nyakáné Maár Zsuzsa 500
287. Széptan Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Cigánd Dombóvári János Imre 500
288. Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsöde Szerencs Fábián Ottóné 500
289. Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Veszprém Nagy Marianna 500
290. Szilver Táncművészeti Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság fenntartásában működő Szilver Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szentes Szatmári-Nagy Szilvia 1 000
291. Színyei Merse Pál Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Szirmabesenyő Juhászné Molnár Mária 1 000
292. Szivárvány Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szentes Kálmánné Szabó Erzsébet 500
293. Szivárvány Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szombathely Csollányné Horváth Krisztina 300
294. Szőnyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Zebegény Bárdos-Bartók Szilvia 300
295. Sztárai Mihály Általános Iskola, Óvoda, Bölcsöde és Aéapfokű Művészetoktatási Intézmény Pécs  Scherer Edit 300
296. Szűcs Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Biharnagybajom Hegedűs Zsuzsanna 500
297. Táncsi Mihály Általános Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Diákotthon Izsák Hambalkó Ferenc 300
298. Tatai Református Egyházközség Kenderke Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Tata Kun Katalin 800
299. Teátrum Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szolnok Váradi Éva 2 000
300. TÉBLÁB Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Budapest Gorácz József 1 000
301. Tengertánc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pócspetri Huszárszki László 1 000
302. Tetz Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Cegléd Dr.Mihálka Györgyné 1 000
303. Tildy Zoltán Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Szeghalom Fekete László 1 500
304. Tinódi Lantos Sebestyén Református Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Enying Szabó Szilárd 300
305. Tinódi Művészeti Alapítvány által fenntartott Vivaldi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Apagy Dr. Hell László 500
306. TRIOLA Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szombathely Czeglédi Ibolya 300
307. Túrkevéért Alapítvány, Egressi Béni Zeneiskola, AMI Túrkeve Pujov Jenő 2 000
308. Tüköry Lajos Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Körösladány Tiszainé Rudner Judit 500
309. Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szombathely Németh Gábor 800
310. Valcer Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Debrecen  Bíró Csaba 2 000
311. Városi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Gyomaendrőd Holubné Hunya Anikó 500
312. Városi Intézményi Központ Alapfokú Művészeti Iskola Füzesabony Nagyné Rózsa Zsuzsanna 300
313. Városi Művelődési Központ, Könyvtár és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaszentgrót Varga István 1 000
314. Városi Zeneiskola Vasvár Szabó Zoltán 300
315. Vásárhelyi László Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Nyíregyháza Demarcsek Györgyné 1 000
316. Vásárosdombói Általános Iskola, Egységes Oktatási és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Vásárosdombó Elekné Nagy Andrea 300
317. Vásárosnaményi Városi Zeneiskola Vásárosnamény Antalovszky Erzsébet 300
318. Vecsési Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Vecsés Czövek István 300
319. Vénkerti Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Debrecen Gyarmatiné Piránszki Nóra 300
320. Veres Péter Általános Művelődési Központ és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Balmazúváros Tóth János 300
321. Viganó alapfokú Művészetoktatási Intézmény Jászberény  Szűcsné Urbán Mária 800
322. Vikár Sándor AMI Nyíregyháza Papp Istvánné 500
323. Világ-Virága Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Görbeháza Bíróni Marsi Andrea 500
324. Violin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Dunaújváros Puskásné Radnó Ágnes 500
325. Volly István Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kiskunlacháza Kiskunlacháza Pintérné Varga Rozália 500
326. Vörösmarty Mihály Ált. Isk. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Debrecen Dr. Széles Dezsőné 500
327. Vujicsics Tihamér Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szentendre Bokor György,Mernyei Melinda 500
328. Weiner Leó Alapfokú Zene- és Művészeti Iskola Kisvárda Tóth Ágnes 1 000
329. Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szaközépiskola Budapest Mészáros Lászlóné 500
330. Zákányszéki Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Zákányszék Deme Józsefné 300
331. Zichy Géza Zeneiskola- Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Hajdúszoboszló Czeglédi Zoltánné 300
332. Zöldsziget Körzeti Általános -iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szigetmonostor Szente Sándorné 300
333. Zsámbéki Premontrei Keresztelő Szent János Ált. Isk., Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Zsámbék Kungl György 300
334. Zselic Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szenna Bendi Tiborné 300
335. Zsombó-Csólyospálos Községek Általános Iskolája, Óvodája, Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Zsombó Maróti Antalné 300